Ismerd meg a történetünket

A BioFluid® története az 1980-as évek legelején kezdődött, amikor az alföldi gazdák közül sokan felismerték, hogy a virágtermesztés jó megélhetési forrást nyújt. A nyolcvanas évekre jellemző vállalkozási próbálkozások láza minket is elért. Egy nap úgy döntöttem, hogy addigi biztos munkahelyemet feladom és feleségemmel együtt elkezdtük a vállalkozást. A kemény munka és a kockázatvállalás hamarosan meghozta az addig csak remélt sikert.

Azonban a virágtermesztés lehetőségeit rajunk kívül sokan mások is felfedezték, így a piac hamarosan telítődött. Ekkor találkoztunk a humusztermelés ötletével. Rövid mérlegelés után a váltás mellett döntöttünk. 1986-ban megvásároltuk az első - Kaliforniából származó - giliszta törzset és a humusztermelés alap technológiáját. Küzdelmes évek következtek, ugyanis ezen a piacon is hamarosan megjelentek a tisztességtelen praktikák, melyek kiszámíthatatlan kockázatokat és csalódásokat generáltak az iparágban. Sok vállalkozás nem élt túl ezeket a megpróbáltatásokat.

A zaklatott időszak túléléséért keményen meg kellett küzdeni. A talpon maradás titkát végül a folyamatos tanulásban találtuk meg. Autodidakta módon képeztük magunkat, illetve külsős szakmai segítség bevonásával fejlesztettük a vállalkozást. Ennek a tanulási folyamatnak a része volt az az út is, amit a humusztermesztéstől a BioFluid® tápoldat megszületéséig vezetett.

A virágtermesztés elkezdéséig a mezőgazdasági tevékenységünk leginkább a háztáji kertészkedésből állt. Ehhez viszont ragaszkodtunk, ugyanis a tanyavilágban eltöltött gyermekkorom öröksége már akkor erősen éltette bennem az egészséges táplálkozás iránti igényt. Akkor a biogazdálkodás még nem volt olyan divat, mint manapság. A társadalmunk is kevesebbet tudott a kemikáliák túlzott használatának hátulütőiről. Ennek ellenére nagyon zavart, hogy a mezőgazdaságban mindent kemikáliákkal akarnak megoldani. Arról nem is beszélve, hogy az élelem minősége és ízvilága is más, ha természetes anyagokkal dolgozunk, mintha vegyszereket használnánk. Szerettem volna biológiai úton eljutni a végtermékhez (zöldség, gyümölcs, takarmány, stb.), nem pedig kémiai anyagok felhasználásával.

A humusztermelés mellett, elkezdtünk tehát kísérletezni, hogy a humuszt alkalmazhatóvá tegyünk a gazdálkodásunkban. Körül-belül 4 éven át próbálkoztunk. Egyik akadály jött a másik után. El kellett érni, hogy a tápanyaggyorsan és hatékonya felvehető legyen a növények számára. Így mozdultunk el a tápoldat készítés irányába. A másik nagy kihívás a tápoldat minőségének a hosszabb távú megőrzése volt. El kellett érni a homogén állapotot, az oldat belső stabilitását és a baktériumtörzsek harmóniájának fennmaradását.

Az első apró sikerélményeket a saját gazdálkodásunkban tapasztaltuk. Virágaink szebbek lettek, zöldséges kertünknek csodájára jártak a szomszédaink és ismerőseink. Ebből láttuk, hogy jó úton járunk. A gazdálkodásunkat látva természetesen ismerőseink is kértek a tápoldatból. Az ő lelkes visszajelzéseik alapján igyekeztünk tovább finomítani a terméket, de az igazi áttörés 1994-ben történt, amikor egy külföldi cég kutatócsoportjával együtt dolgoztunk a termék fejlesztésén.

Hamarosan a humuszgyártás és értékesítés mellett, elkezdtünk a tápoldat gyártására is berendezkedni. El kellett érni, hogy nagy mennyiségben is tudjuk a megfelelő minőséget gyártani. A BioFluid® mint termék első engedélyét 1998. október 27-én kaptuk meg az akkori Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény-, Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságtól. Ezt követték a különféle eljárási szabadalmak folyamatai és a BioFluid® mint jogvédett márka megszületése.

Napjainkban a BioFluid® őstermelők, gazdák és cégek ezreit segíti országszerte és határokon túl is, egészen az Amerikai Egyesült Államokig.

A tanulás és fejlesztés továbbra is zajlik, mindig az aktuális kihívásoknak megfelelően, de folyamatosan ragaszkodva az alapelvekhez.

Szilárdan hiszünk abban, hogy az egészséges gazdálkodás a 21. században is életképes és kifizetődő.

Vissza kell állítani a talajélet egyensúlyát és a növények természetes úton való táplálását. Ez az az egészséges táplálkozás kiindulópontja. Ebben segít a BioFluid®!